Már évtizedek óta körülvesznek minket a világító diódák (LED). Szinte észrevétlenül lopóztak mindennapjainkban. Játszottam vele kicsit...

Mára olyan olcsóvá vált a gyártásuk és annyi újdonságot találtak ki folyamatos fejlesztésük alatt, hogy hamarosan ki fogják szorítani a hagyományos izzólámpákat. Pár éve ha feltűnt egy szokatlan alkalmazásuk, szinte azonnal azt mondták Cool! Szerencsére már nem csak divatcucc, jelentős energiamegtakarítás érhető el alkalmazásukkal.

 

 

A hagyományos világítással szemben azonban rendelkezik egy nagy negatív tulajdonsággal, ugyanis nincs kellő tapasztalat az alkalmazásukkal. Nem a LED-el van a baj , hanem azzal, hogy amikor egy meglévő hagyományos világítást kiváltunk LED világításra, nem mindig azt az eredményt kapjuk amit vártunk. A LED-ek fénytechnikai tulajdonságai elképesztően mások, mint amit megszoktunk. Így a sima csere esetén eljuthatunk oda, hogy az eredmény bár Cool lesz, nem fogjuk jól érezni magunkat mellette. Meggondolatlan használata erősen kirakati jelleget tud kölcsönözni például egy olvasósaroknak, szemben a korábbi megnyugtató meleg érzést keltő hagyományos megvilágítással.

Az ismerkedést célszerű a konyhában kezdeni, mert ott a munkapult megvilágításánál egyáltalán nem baj ha jól látunk, és ha kicsit túl is lövünk a célon, nem lesz annyira zavaró. A saját tapasztalataimat szeretném most megosztani, hátha ezzel segíteni tudok. Először talán bemutatom a végeredményt, így el tudod dönteni, hogy tovább olvasol-e.

 

 

Nos tehát sikerült homogén fényt fabrikálnom a konyhapult teljes hosszában. Egyetlen negatívum az lett, hogy a korábbi két neoncső késő este a gyerekszobába bevilágítva adott egy kis megnyugtató meleg fényt, ami az elalvást is segítette. Igaz már nagyok a gyerekek, de ez a fényár a gyerekszoba szempontjából már több mint kellene.

Nos akkor jöjjön a lényeg. A világítás megtervezéséhez elöszőr ki kell találni milyen teljesítményű ledeket kívánunk használni. A pult hossza miatt adódott, hogy nem szakaszos, hanem folyamatos megvilágításra gondoltam, tehát a nagy választékból a LED szalag melett döntöttem.
A ledmaster.hu oldalon nagyon sok összeszedett példát láthatunk a felhasználásra és ami a legjobb, hogy elég korrekt az egyes termékekhez adott műszaki leírás. Érdemes ezt az oldalt jól átböngészni még akkor is, ha esetleg nem innen vásárolunk.

Abban már biztos voltam, hogy legalább 2.4W-os ledszalagot fogok használni, de elképzelni sem tudtam, hogy meleg fehér, vagy hideg fehér színűt használjak. A hideg fehér fény inkább kékes, a meleg meg a sárga felé hajlik.

 

 

Úgy gondoltam, hogy lakásba inkább meleg fehér fény szükséges, mert nem akarom a korábban említett kirakati effektust behozni a konyhába. Vettem hát próbábak 1m-es csíkot, hogy azzal kipróbálom a hatást, de ne rohanjunk előre.

Tápegység

Mivel biztos voltam, hogy megcsinálom nem volt szabad rögtön az üzletbe rohanni, mert ugye azt mindenhol el elehet olvasni, hogy ezek LED-ek 12 volt egyenáramú feszültségről működnek, tehát kell egy transzformátor. Aki járatlan az elektronikában jobb ha elhiszi a szakértőknek (ledmaster.hu), hogy jóminőségű tápegység feltétlen szükséges. A jó minőség azt jelenti, hogy a kimeneti 12V nem hullámzik, hanem folyamatossan annyi, illetve be- és kikapcsoláskor nincsenek tüskék, hanem fokozatosan éri el a szükséges feszültséget vagy fut le nullára. Csak ebben az esetben garantálható a szinte végtelen élettartam.

Ezen kívül jó lenne, ha a tápegység nem fogyasztana többet, mint a világítás mert akkor megette a fene az egészet. A jó tápegység csak annyi áramot vesz fel amennyivel megterheljük, tehát tényleges fogyasztáscsökkenést érhetünk el vele. Így az említett példa szerint egy 2.4W-os ledszalaggal, 2.4W-ot fogunk fogysztani a mérőóránk szerint is.

 

 

Nos ez a csodatrafó, az ipari tápegységek között keresendő. Kapcsoló üzemű elektronikus tápegységet kell választanunk a megfelelő teljesítményben. Bő választékkal találkozhatsz az ATYS-CO webshopjában. Ezek fém tokozott házúak és 3.000-7.000 Ft között van az áruk. Sokszor van rájuk és a LED-ekre is akció az ATYS-CO-nál, érdemes figyelni.

Mivel "L" alakú konyhapultom kb. 3m és a már említett 2.4W egy 50cm-es szalagdarabra vonatkozik, így 14,4W szükséges a ledsorhoz. Gondoltam azonban, hogy a szekrényvilágítást is lecserélem, ami 3 szerkényt jelent és elképzelni sem tudtam, hogy mennyi LED fog azokba kerülni, ezért én egy 50W-os tápot választottam. Erre több mindent is köthetek és árban alig van különbség egy kisebb táphoz képest. Mint később kiderült nagyon jól tettem.

LED próba

Szerencsére akció volt, így az általam feltárt lehetőségek közül a legolcsóbban 2.400 Ft körül jutottam hozzá 1m-nyi szalaghoz. Az LM1311UWW-30-12V típust választottam, ami egy melegfényű félmerev szalag, hátoldalán 3M öntapadó ragasztóval.

 

 

Egyébként a típusszám kicsit beszédes: a -30- jelenti, hogy az 50cm-re 30db LED dióda jut. a 12V gondolom egyértelmű, ez a feszültség. A WW jelenti, hogy meleg fehér (Warm White), a többit nem tudom. Ezt a ledszalagot 3 ledenként tetszőlegesen lehet darabolni, a darabolás helyét jelölik és két-két forrasztási szemmel látják el.

 

 

Az első próba során azt tapasztaltam, hogy kevés fényt fog adni a szalag. A korábbi neon fehérebb volt, és bár nem sokkal, de nagyobb fényt adott. A fehér csempén a fény sárgásan derengett, ez nem nagyon tetszett. Az viszont tény, hogy szép egyenletes fényt adott. Félbehajtottam a szalagot és két egymás melletti csíkban teszteltem, így a fényerő rendkívül jó lett, de a sárgaság a csempén zavart.

Következő próba a szekrényekben volt. Na ez a nem semmi. Itt mindent kipróbáltam, világítottam az üvegpolcot alulról, az éléről, a hátfalról, oldalról, sőt még az ajtóról is. Az a baj, hogy a LED árnyékvetése teljesen más, mint a hagyományos izzóé. Szinte nincs átmenet, a fény egyszercsak megszűnik. Sehogy nem tudtam elérni, hogy a szekrény alsó polcán lévő tárgyak is látszanak, ha felül volt a ledsor. Ha középen, akkor felül és alul épp csak derengett valami, ha alul, akkor meg felül tök sötét. Nem volt mit tenni elővettem az ollót, daraboltam 6 LED-es csíkokat és összeforrasztottam őket vezetékkel. Így lett egy halom vezeték a szekrénybe és minden polcnál egy egy darab szalag. Itt is próbáltam üveg alá, mögé, stb. elhelyezni őket, de itt jött be a kirakati hatás. Olyan COOL volt, hogy bármelyik mintaboltban megállta volna a helyét, de nem egy lakásban.

Szekrény világítás

Az lett a vége, hogy a korábbi IKEA-s polcvilágító armatúrából - hála a tervezőnek - kiszereltem az izzólámpa foglálatát és a takaró előlap belső ívére helyeztem egy hosszabb ledsor, majd visszatettem az armatúrát a korábbi helyére.

 

 

Érdekes módon amilyen sárgás hatást keltett a pultvilágításnál a meleg fehér ledsor, itt a szekerényben a hagyományos 15-20W-os izzók fényénél jóval fehérebb lett. Tehát mint a bevezetőben említettem már az sem mindegy mivel hol világítunk. Már-már arra gondoltam, kéne egy kis sárga leddel keverni hozzá hangulatot, de dobtam ezt az ötletet megismerve a fényvetési tulajdonságokat. Ha ezt megtettem volna, akkor a sárga led fénye és a fehér led fénye csak az abszolut közös részen hozta volna a megfelelő hatást, viszont lettek volna jól elkülöníthető sárga és fehér területek. Ezek összemosására - mint utóbb kiderült - valami redőzött búrára volna szükség, ami szétszórja a ledek fényét. Az biztos, hogy a sok kísérlet közül ez lett a legjobb megoldás, ráadásul így nem látszik sehol a ledszalag. Ugyanis nagyon bántó a fénye ha szemből nézed. Viszont amikor a pultvilágítás is készen lett, visszakaptuk a melegebb összhatást.

 

 

Pult világítás

Visszatérve a pulthoz, azt találtam ki, hogy kombinálni fogom a hideg-fehér és a meleg-fehér szalagokat, és két sorban fogom őket elhelyezni. Így a két fény kombinációja várhatóan fehéret ad. Megjegyzem kapható középfehér fényű ledszalag is, de azt nem mindenhol árulják és nem is biztos, hogy ebben a teljesítményben is van. A kombó végeredménye nekem megfelelő eredményt adott, kb így néz ki:

 

A két ledszalagot egy vezetéksinbe ragasztottam, majd a vezeték sínt szereltem fel a konyhaszerkrények alájára. Így az egész cucc - ha szükséges - könnyen lebontható.

 

 

Egy nagyon érdekes dolgot tapasztaltam, amire a bevezetőben már utaltam. Ez az árnyékvetés. Elöszőr is nagyon kell figyelni, hova kerül a ledsor. A felső szekrények alatt végigfutó takaróléceket a könnyebb szerelés érdekében ugyebár eltávolítjuk. Számolni kell azonban velük, mert ha túl közel helyezzük hozzájuk a ledsort, akkor a munkapulton kapunk egy nagyon éles és sötét árnyékot. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük a szekrények külső élétől legalább 9cm-re kell elhelyezni a ledsort. A másik érdekességet a következő képek mutatják. Akár milyen közel is kerül egymáshoz a két ledszalag, éles árnyék rajzolódik ki a csempén, ráadásul elkülönül a hideg és a meleg fehér fény árnyéka.

 

 

Remélem jól látszik a képen mire gondolok. Ha most visszanézed pultot mutató előző képet, ott is láthatod, hogy a mosdó feletti részen a szekrények aljánál homogén a fény, míg a két szélen egy kékes és egy sötétebb árnyék is látható.

Ez azért van mert a mosdó feletti részen vízállóvá tettem a ledsort azzal, hogy a korábbi neon armatúrát beragasztottam a vezeték sínbe. Az armatúra egy félköríves műanyag, amibe bordák vannak és ezek megszórják a fényt.

 

 

Elvileg így le kéne burkolni mindenhol a ledsort, és akkor lenne tökéletes a hatás. Sajnos csak három armatúrám volt.

 

Jó tanácsok

  • Csak jóminőségű tápegységet használj!
  • A tápegység bekötését bízd szakemberre ha nem értesz hozzá!
  • A szükségesnél nagyobbra méretezd a tápot,
  • Ne legyen állandó áram alatt a táp, magyarán azt kapcsolgasd, ne a 12 voltot!
  • A forrasztáshoz használj minőségi tűhegyű pákát és rövid ideig melegítsd a forrszemeket,
  • Ha nincs szerszámod, neki se állj,
  • Figyelj a polaritásra (+/-), bár nem igen tudod tönkre tenni a diódákat,
  • 3 méternél hosszabb ledsornak mindkét végén adjál tápot.
  • A LED-ek vezetékezéséhez használhatsz 2 eres olcsó telefonkábelt (OBI, Praktiker, stb)

 


Értékeld a cikket!
{extravote 3}


 


D.I.Y.

3D 3D nyomtatás Ableton AJAX bútor C++ CraftBot CSS effekt EG eladó Fincy GO. HTML ifjúsági ingyenes Javascript JQuery KORG m50 KORG R3 Kraftwerk lakás LFO pedál PLA RADIAS-R SQL szoftver V-PATCH WEB Windows