E hangszer törénete Szegeden kezdődött, ott láttam egy ismerősömnél  először ezt a hangszert. Egyik nap Zsolti megmutatta mit tud és az ámulatból egyszerűen szerelembe estem.

NA, NA! Mit képzelsz!? Nem Zsoltiba, hanem a hangszerbe.

Már eleve az kiemelte számomra a többi hangszer közül, hogy volt egy saját floppy egysége. Ma ez már nem jelent újdonságot, de akkoriban nekem - frissen diplomázott programozónak - ez valami elérhetetlen technológiai magasságokat jelentett. De ez egy hangszer, lenyűgözött a hangja, a dob szerkói és főként az, hogy a beépített szekvenszerrel kész zenéket állíthattam össze. Még aznap eldöntöttem, hogy ez lesz az egyik elérendő célom. Fogok venni magamnak egy ilyen hangszert. Abban az időben volt egy jó lehetőség a szellemi munkát végzők számára, amit a szerzői jogvédő hivatal jelentett. Mivel a szoftver készítés szellemi munka, így magánemberként a hivatalon keresztül legálisan tudtam saját fejlesztésű szoftvert eladni. Addig küzdöttem amíg össze nem jött a hangszer ára, és sikerült is egy alig használt példányra szert tennem.

A hangszerhez memóriakártyákon további hangszínek voltak, a 8 sávos szekvenszeren sávonként fel lehet játszani az egyes szólamokat és a dobokhoz egy ügyes kis pattern szerkesztő állt rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy meghatározott számú ütemből álló kis mintákat lehetett feljátszani és lementeni, majd ezeket tetszőleges sorrendbe a dobsávra illeszteni.

Halljunk is valamit, itt egy kis példa (Kraftwerk - Radioactivity):

 

Minden hang a D-20-ból jön, utómunka nélkül, így a hogy van és minden manuálisan lett feljátszva.

Elvileg a hangszínekbe is bele lehetett volna nyúlni, MIDI-n keresztül volt is számítógépes program ami ezt támogatta de ez a rész nem vonzott annyira, mint a zenekészítés. Annak ellenére, hogy imádtam a hangszerem volt vele kapcsolatban egy kis kettősség, ami időnként visszatérő dillemát okoz ma is. Addíg míg a YAMAHA PSS-170 szerény hangzásvilágú kíséretautomatikájával kottából bármilyen dalt el tudtam játszani, addig ezen a hangszeren inkább naturálisan zongorázni tudtam. A kettőt összeengedni vétek lett volna, mert akkora különbség volt a hangzásukban, hogy nem szóltak együtt jól. Amikor pedig kész lett egy komplett zeneszám a D-20-on, akkor igazából ezt lejátszani lehetett, vagy a szólót alájátszani, de a kötött kompozíció miatt nem lehetett imporvizálni. Zenekarban jó lett volna, ám én nem játszottam egyben sem. E miatt egyre inkább vágytam egy rendes kíséretautomatikás hangszerre.

Végül nagyon sokáig megmaradt a D-20, mert mindig is szerettem. Amikor az eladása mellett döntöttem, akkor már az analóg szintetizátorok felé kacsingattam és ki is volt szemelve az első ilyen példány.

 

Értékeld a cikket!
{extravote 3}