Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A 1978-ban divatos zenének számított amit a Space csinált, én is kedveltem annak idején

Zenei indíttatás

A Space korai lemezeit sokat halgattam, a szintetizátor hangzás varázsolt el, illetve tetszett a dallamos zene. Akkor megfogadtam egyszer majd lejátszom ezeket a számokat én is. Most amikor felszereltem magam tekergetős szintikkel, hasonló hangzásvilágot tudtam készíteni és végre én is - mint annak idején ők - KORG hangszereken játszhatom. A feldolgozásba tettem azért egy kis gitárt (1:57) is és persze nem törekedtem a tökéletes utánzásra, így lesz végüli is Fincy GO-s.

értékeld: {extravote 3}

Így készült...

Sok hanszínválogatás és némi belenyúlás után kialakítottam a hangzáshoz szükséges környezetet. Ableton Live-ban több sávon dolgozva megírtam a dobot, illetve a kíséretet. Volt amit feljátszottam MIDI sávra, majd ezeket kicsit megszerkesztve csatornánként felvételeztem. A szintik beépített effektjeit használtam. Végén Ableton Live-ban kicsit kevertem. Ehhez még nem igen értettem akkor (megjegyzem most is még csak a tanuló fázisban vagyok). Épp ekkortájt vásároltam egy Fender Squier Stratocaster gitárt, így azt ki is próbálram benne illetve a Fincy GO-s zenéből improvizáció sem hiányozhat, ez tölti ki szám végét.

Eredeti zene

Space - Just Blue (1978)

Gears

KORG m50
KORG R3
KORG RADIAS-R
Squier Startocaster
Ableton Live 9

 


Értékeld a cikket!
{extravote 3}



Zenefelhő

Yamaha PSS-170 Pink Floyd VERMONA KORG R3 VST szintetizátor KORG m50 Squier STRAT Ableton Fincy GO. Kraftwerk RADIAS-R roland Donna Summer LIVE